Öt szín – három változat

A dog öt színváltozatát három, egymástól különálló vonalként tenyésztik. A sárga és a csíkos kutyák egymással pároztathatók; a tenyésztôk kifejezetten elônyben részesítik az ilyen párosítást, a tapasztalatok szerint ugyanis két csíkos kutya pároztatásából származó kölykök alapszíne gyakran túl sötét, csíkjai pedig elmosódottak, ami nem kívánatos, sárgát sárgával fedeztetve pedig nô a fakó, izabellaszínű példányok elôfordulási gyakorisága. Hasonló a helyzet a foltos kutyák esetében: itt a feketével való pároztatás bizonyul elônyösnek. A foltos dogok tenyésztése egyébként nagy kihívás: itt fordul elô a legtöbb színhiba. A fehér alapon szürke foltos példányokat a német tenyésztôk „porcelán tigris”, a szürke alapon fekete foltosakat pedig „szürke tigris” néven emlegetik; egyik sem kívánatos, akárcsak a pigmenthiányos orrtükör és szájszél, valamint a vízszínű, ún. csókaszem, ami szintén a harlekin kutyák gyakori hibája. A feketék – noha szabadon pároztathatók foltossal – egymás között is kiváló utódokat hoznak létre (itt nem hátrány a minél sötétebb szín). Különleges a kék dogok tenyésztése: ez a színváltozat nem keresztezhetô szabadon egyikkel sem a többi közül. Ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha tartósan egymás között pároztatják ôket, az utódok egy idô után veszítenek tömegességükbôl, testformáik elvékonyodnak – feltehetôen az egykor a kék szín elérése végett bekeresztezett angol agarak génjei ütköznek ki belôlük. Ezért a kék állományt idônként (csak engedéllyel!) erôteljes, robusztus sárga kanok cseppkeresztezésével szokták frissíteni. Az ilyen keresztezésbôl származó elsô generációs kutyák fekete színt mutatnak, de felülbélyegzett törzskönyvükön feltüntetik, hogy csak a kék változat tenyésztésében használhatók fel.