Nothof Mónika vagyok. Férjemmel, Nothof Rolanddal vagyunk a Foltos Fülű Falánk német dog Kennel tulajdonosai.

Roland dog szeretete egy merle kannal, Artúrral kezdődött, Őt az Édesanyjának vette ajándékba 2003. novemberében, és mondanom sem kell, rögtön a család kedvence és szeme-fénye lett. 

          Már akkor elhatározta, hogy magát is meglepi majd egy ilyen kutyussal, de erre csak 1 évvel később, 2004. oktoberében került sor. Judy egy tündéri fekete szuka dog, aki hamar belopta magát a Párom szívébe.  

           Mivel kicsinek félős volt, folyton a gazdája ölében, és közelségében nőtt fel, így számukra természetes volt, hogy egy szobában alszanak. Én 2005-ben ismertem meg őket, és meghökkentem azon, hogy valaki 30 évesen együtt lakik egy ilyen hatalmas termetű kutyával, megosztva egymással minden szabadidejűket és szórakozásukat. Az első Náluk töltött éjszakámon Judy a fejemre tette óriási fejét, ezzel is jelezve, hogy elfogad engem. Ezen még inkább meglepődtem :) 
Mivel rengeteg időt töltöttem Velük, nagyon gyorsan a szívemhez nőtt Judy, és megértettem Rolandot, hogy hogyan tud ilyen szeretettel és rajongással beszélni a dogokról. 2006 októberében együtt határoztuk el, hogy szeretnénk még egy kisdogot, és lázasan el is kezdtünk nézelődni az interneten. Elvárásunk igazából nem volt, hobbi kutyust kerestünk. Nem néztük, milyen kennelből, vagy hányszoros győztes szülőktől származik, csak egy apróságot szerettünk volna, akit közösen nevelhetünk fel, és aki igazi tesója lenne Judynak. Pár napon belül eldöntöttük, hogy az úticélunk Érd lesz. Eperjesy Rita tenyésztőhöz mentünk. 4 pici kutyát tudott mutatni nekünk, fekete anyától és harlekin apától. Ő mindenképpen egy kis fehér-szürke foltos merle lányt ajánlgatott, aki az első pillanatban egyikünknek sem tetszett, és súgdolóztunk is, hogy vajon hogyan mondjuk el Neki, hogy szerintünk az a kutya "csúnya".

                 Ez a pici kutyus iszonyú lusta volt, gyorsan vissza is bújt a kutyaólba, így Rita csak nagy nehézségek árán tudta újra előhozni. Ott, abban a pillanatban, ahogy tartotta ezt a csöppnyi pici fehér, vakító kék szemű kutyust, mind a ketten tudtuk: igen, csak Ő kell. Hirtelen változott meg bennünk minden, már nem láttuk csúnyának sem, elég volt, hogy ránk nézett, és mintha beszélt volna hozzánk! Nem telt el sok idő, és hasznos tanácsokkal, oltási könyvvel, egy zacskó táppal és azzal a tündéri kicsi kutyával az ölemben elindultunk haza, Algyőre! Hazafelé az úton tanácskoztunk, mi legyen a neve. Valahogy semmi nem illet rá igazán. Még induláskor felírtunk jónéhány lány és fiú nevet, de ahogy ránéztünk egyik sem volt az igazi. Mire hazaértünk megkapta a nevét, Ő lett: Foltos Fülű Füles Falánk FANNI! Imádtuk Őt és Ő viszont imádott minket. Judynak igazi jótestvére lett, el sem lehetett szakítani őket egymástól, mindent együtt csináltak. Azelőtt Judyka sosem hagyta volna, hogy valaki megegye a kajáját, vagy ráfeküdjön, netán még a játékával is játsszon, de Fancsinak minden szabad volt.

                    Nagyon okos kutya volt, tudta, hogyan érjen el nálunk mindent, ugyanakkor a határaival is tisztában volt, és nem lépte át őket!
Sajnos a JóIsten úgy döntött, hogy Fannika csak 9 hónap és 2 napot élhet, így 2007.május 7-én elveszítettük Őt. 3 nap alatt 3 orvos látta, mindegyik azt mondta, semmi baja... a harmadik nap mégis átment a Szivárvány-hídon és tudom, hiszem, hogy a túloldalon vár minket! Azóta nem telt el úgy nap, hogy ne jutna eszünkbe! Örökké velünk lesz. Az Ő tiszteletére lett a kennelünk neve: Foltos Fülű Falánk Kennel!

                          Rolandot nagyon megviselte Fancsi elvesztése, így felmerült bennem, hogy talán egy új kiskutya picit enyhít a fájdalmán, és ha feledtetni nem is tudja, de okoz annyi örömöt, hogy kibírható legyen a kibírhatatlan. Hosszas győzködés után beleegyezett, újra nézelődtünk a neten, és megtaláltuk a Romydog Kennelt. 2007.május 17-én elmentünk Kecskemétre, Keresztes Jánoshoz, akinek harlekin, fekete és merle kiskutyái voltak. Előtte láttuk a neten a képeket a kicsikről, és mondtam Rolandnak, bármelyik választhatja, csak ne a merle kisfiút, ugyanis nekem nem tetszett, hogy fehér a lába. Mondanom sem kell, odamentünk, és a Kedvesem rögtön beleszeretett a fehér lábú merle kanba, akit még aznap elhoztunk, és útközben a Bendegúz nevet kapta.

                 Bebével egyidőben elhoztuk a testvérét egy merle lányt is, Lilit Roland Szüleinek ajándékba Artúr mellé. Azóta mind a ketten óriásiak lettek.

                        1 hónappal később szintén az interneten láttunk egy ugyanolyan kiskutyát, mint amilyen Fanni volt. Nem tudtuk megállni, hogy el ne menjünk érte. Babótra mentünk, és egy rettentő rossz körülmények között lévő "tenyészetből" hoztuk el Boglárkát!

                   Nem túlzok a körülményeket illetően, volt ott mindenfajta kutya, egy pici ólba összezárva, és még Boglárka szüleit sem mutatták meg nekünk, de ha nem tetszett volna, akkor sem hagytuk volna ott. Szegényt mikor kihozták az ólból elbújt egy bokor alá, és csak remegett. Ez nagyon sokáig így volt vele, minden hirtelen mozdulatnál, hangosabb hang hallatán vacogott. Eleinte simogatni sem hagyta magát. Már majdnem 1 éves, nyugodt, szeretetreméltó kis dög lett, aki a legpofátlanabb mind közül, de még a rosszaságot is olyan szeretetreméltóan tudja csinálni, hogy képtelen rá haragudni az ember. Bendegúzzal elválaszthatatlanok, minden huncutságban számíthatnak egymásra. A legfőképpen azt imádják, hogyha a gazdi ölébe mászhatnak fel a fotelba, és meg sem lehet tőlük mozdulni :)

A kis 2 szobás házunkban jelenleg így lakunk hatan: Judyval, Bebével, Bogival és Fannika örök emlékével!

2007. nyár végén az interneten láttunk egy hirdetést, hogy Rózsahegyi László eladja a kenneljében lévő kutyusokat. Mivel még sosem láttunk előben csíkos és sárga dogokat, gondoltuk, elmegyünk megnézni őket. Eleinte nem akartunk onnan kutyát venni, mivel a legfiatalabb is elmúlt 1 éves, és ugye egy felnőtt kutyánál nem tudhatja az ember, hogy mire számítson. Mindketten "szerelem első látásra" típusú emberek vagyunk, ezért nem kellett sok idő hozzá, hogy Amira of Goldenhill mellett döntsünk, vállalva, hogy esetleg nem tud majd beilleszkedni a mi 3 kutyánkhoz, vagy nem fog hallgatni ránk.

                     Szerencsére minden félelmünk alaptalannak bizonyult, rettentő jó idegrendszerű dog, és hihetetlen szeretetéhsége van! Az egyetlen bajunk csak az volt Vele, hogy nem akart enni, hiába próbálkoztunk akármilyen táppal, konzervvel, vagy egyéb kutya-finomsággal, hetekig alig tudtunk pár falatot belegyömöszölni. Így született meg a fejünkben a gondolat, hogy ha talán elhoznánk az anyukáját, Ulane des Terres de la Rairie-t is Pécsről, akkor megnyugodna, és enne.

                    Gyorsan fel is hívtuk Lacit, és leegyeztettük Vele, hogy Ulika is jöhet! Szerencsére Ő is hamar beilleszkedett, és szerintem meg is szeretett minket.

Tavaly novemberben eldöntöttük Rolanddal, hogy hivatalosan is összekötjük az életünket, összeházasodtunk, és ezzel vállaltam, hogy nemcsak Mellette, de választott kutyáink mellett is kitartok jóban-rosszban, amíg csak lehet! 
Karácsonykor elhatároztuk, megpróbáljuk komolyabban, megpróbálunk alapítani egy kennelt, és nem csak hobbiból tartjuk majd őket, hanem tenyészteni is próbáljuk. Mindennek még nagyon az elején járunk, de komolyan gondoljuk, és szeretnénk vállalni ennek minden előnyét és hátrányát.A hazai dogos körökről eleinte sok rosszat hallottunk, de teljesen mást tapasztaltunk életünk első kiállításán tavaly Kecskeméten, ahová kutyus nélkül mentünk, nézelődni, ismerkedni, és bátran mondhatom, mindenki kedves és segítőkész volt, senki nem mondta, hogy ne kérdezzünk, vagy ne érdeklődjünk. Azóta is csak pozitív tapasztalataink vannak, és külön köszönet azoknak, akiket bármikor felhívhatunk, ha kérdésünk van, vagy tanácsra várunk!

Én, aki panelházba nőttem fel Miskolcon, mindenféle háziállat nélkül, el sem tudtam képzelni, hogyan lehet ennyire szeretni és ragaszkodni egy állathoz, soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek együtt lakni 5 nagy kutyával, és nem csak megtűröm őket, hanem nevelem, etetem, gondozom, és játszom is velük. Most elmondhatom magamról, hogy el nem tudnám képzelni az életem egyikük nélkül sem, mindegyik külön személyiség, mindet másért és másképp szeretem, de így, EGYÜTT  vagyunk egy nagy család, együtt éljük át a gondokat és az örömöket, közösen éljük túl a hétköznapokat, és tudom, biztosan tudom, hogy nem csak a Férjemre, de a kutyáinkra is számíthatok bármikor, ha szomorú vagyok, vagy szeretetre vágyom.

A bemutatkozás picit hosszúra sikeredett, de nem tudtam rövidebben elmesélni, miért, és hogyan született a kennelünk.
Egy idézettel zárnám a soraimat, amit még régebben olvastam valahol, de már nem tudom, hol:

„ Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá – az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csakhogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság, vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.”

Nothof Mónika - 2008.04.13.

További képek a kutyáinkról : itt  vagy