Fajtabemutató Német dog
	Miklós Levente Amikor valaki kutyát vásárol, nagyon eltérő szempontok, különböző igények alapján választ fajtát. Az egyik ember hízelgő ölebet szeretne, a másik a nemkívánatos személyeket elriasztó, tekintélyes megjelenésű kutyát, a harmadik szabadidejének eltöltéséhez társat, megint más a család gyermekeinek megbízható játszótársat, némelyek a testmozgásban velük tartó sporttársat, és sokan a lakást, családi házat a betörőktől megvédő házőrzőt. Természetesen minden célra lehet találni kimondott specialistát, de aki az összes fenti feladatnak megfelelő tulajdonságot egy kutyában szeretné megtalálni, annak német dogot kell tartania! Ez a nagyon mutatós fajta, amelyet már kissé elcsépelt közhellyel a kutyák Apollójaként szoktak emlegetni, szépsége mellett sok nagyon kellemes és viszonylag kevés hátrányos tulajdonsággal rendelkezik.
Eredete nagyon régi időkre nyúlik vissza. Már az asszír ábrázolásokon találkozhatunk a doghoz hasonló kutyákkal. A szinte az egész akkori ismert világra kiterjedő római birodalomban kereszteződtek a világ különböző tájairól származó molosszus jellegű "fajták". A Nagy-Britanniából származó masztiffszerű vadász- és harci ebek, a Közel- és Távol-Keletről idekerült moloszszusokkal és az Itáliában található hadi és szállító feladatot is ellátó, nagyméretű kutyákkal keveredtek. A középkortól kezdődően az akkori germánok egyre nagyobb számban importáltak Nagy-Britanniából úgynevezett "angol dogokat", amelyeket főleg nagyságra és vadásztulajdonságokra szelektáltak. Így alakult ki a "német dog", amelynek az 1800-as évektől két változatát tartották nyilván, a nehezebbet "dán dog"-nak, a könnyebbet "ulmi dog"-nak nevezték. A valószínűleg első, 1863-ban Németországban rendezett kiállításon nyolc dán dog és hét ulmi dog jelent meg. 1880-tól egységesítették az elnevezést "német dog"-ra. A dán dog név a mai napig is fennmaradt szinonimaként, illetve az angol elnevezésben (Great Dane), bár bizonyított, hogy a fajtának semmi köze Dániához. 1888-ban megalakult a Német Dog Club (DDC). 1892-ben alkották meg az első hivatalos fajtaleírást. Ez a fajtaleírás az idők folyamán többször változott. A ma érvényes FCI standard alapján a fajta főbb jellegzetességei: ami az első lenyűgöző benyomást adja, az a dog impozáns mérete és eleganciája. Magyarországon manapság sajnos nagyon sok "törpe" dogot lehet látni, főleg a fekete foltos színváltozatban. Jellemző hibák Vegyük sorra, mik azok a napjainkban előforduló súlyos hibák, amelyek negatívan befolyásolják a fajta alakulását. Természetesen a többi "normális" fajtához hasonlóan az anatómiai, küllemtani hibák ennél a fajtánál is hibának minősülnek, én azonban most csak jellegzetes hibáiról ejtek néhány szót. A méret: az igazi dognak tekintélyes méretűnek kell lennie, mégis nagyon sok alacsony, vékonydongájú egyeddel találkozunk. A legfőbb gond, hogy ez gyakran a végtagok hosszának csökkenéséből adódik. Ennek következménye, hogy ezeknek a rövid lábú dogoknak az arányai sem megfelelőek, mivel így a marmagasságuk jóval kevesebb, mint a törzshosszúság. Elegancia: "Apolló" helyett egy rakás szerencsétlenség jön velünk szemben. Ennek legfőbb oka, hogy a jellegzetes elegáns, kiemelkedő, szépen ívelt hattyúnyak helyett alacsonyan illesztett, rövid, terhelt nyakon lógatott fejű kutyát nem lehet dognak nevezni. Mindezekhez társul az elhízottság, az izmok hiánya, a nem megfelelő felnevelés okozta lábszerkezeti hibák és mindezek következményeként a rettenetes mozgás. Jellem: a dog inkább tartózkodó, mint agresszív fajta. A magabiztosság hiánya, az ideges természet hibának, míg a félénkség súlyos hibának számít. Az agresszivitás és a félelemből harapás pedig mindenképpen kizáró ok. Szín: a színek terén jó néhány anomália létezik, ami sajnálatos, hogy ezek egy része bizonyos területek - Skandinávia, Nagy- Britannia, Amerika - állományaiban típushibává váltak, amelyek felett az ottani szakemberek is szemet hunynak. Sárga: szürkéssárga, kékessárga, piszkossárga. Az előbb említett országokban a sárgák nagy része teljesen hibás, fakó, majdnem fehér színű. Csíkos: ezüstöskék, szürkés alapszín, elmosódott vagy egyenlőtlenül elosztott csíkozás. A csíkozás gyakran olyan sűrű és összefolyó, hogy a kutya feketének tűnik. A sárga csíkos dogok esetében a fehér csík a homlokon, a fehér nyakörv, fehér mancsok vagy zoknik, a fehér farokvég kizáró hibának számít. Fekete: sárgás-, barnás- vagy kékesfekete szín. Fehér-fekete foltos: spriccelt, tűzött alapszín, nagyobb szürke, barnás vagy csíkos folt. Kizáró ok a folt nélküli, tiszta fehér szín, albinizmus, süketség. A túlnyomórészt kék, szürke, csíkos vagy sárga színű foltokkal rendelkező, úgynevezett "porcelán tigris" és a fekete foltos, de szürke alapszínű "szürke tigris". (Nem túl kívánatosak az úgynevezett "pointerfoltos" egyedek, amelyeknek kevés, nagyméretű, szabályos körvonalú foltja van.) Érdekesség viszont, hogy a fehér vagy kék szem, illetve a felemás színű szem megengedett! A fülvágásról Mint nagyon sok fajtánál, a dognál is komoly törést okozott a fülvágási tilalom bevezetése. Fajtánk ebből a szempontból a szerencsésebbek közé tartozik, mivel mérete, jellegzetes fejformája egészen jól elviseli a vágatlan fület. Nem vitás, vágott füllel sokkal elegánsabb, impozánsabb benyomást keltett, ugyanakkor meggondolandó, hogy ezért az előnyért nem volt-e túl nagy ár az a szenvedés, amit a szerencsétlen kutyáknak el kellet viselniük a hetekig, dogok esetében inkább hónapokig tartó kezelés, fülkötözés során. (Nem a fülvágás volt a legrosszabb, hiszen azt narkózisban végezték. Az utána következők, a zsugorodás megakadályozása érdekében a var naponkénti leszedése, az átkötözéskor a ragtapasszal történő szőrkitépés, a friss seb feltépése, nyáron a ragtapasz alatti berothadás nagy fájdalommal járt! (Volt olyan dogunk, amelynek a fülét 8 hónapig kellett kötözni, míg végre felállt.) Egyes országokban - nálunk is - a legutóbbi időkig választás kérdése volt, levágatja-e valaki a kölykök fülét, vagy sem. Most ez a kérdés végérvényesen eldőlt, mivel a standard idei változtatása után a vágott fül nem szerepel többé a hivatalos fajtaleírásban! Bár már az előző változatban is csak a vágatlan fül szerepelt, de egy közvetett utalás révén még megengedettnek lehetett hinni. A hibák között szerepelt az alábbi mondat: "Kupírozott fülek esetén hiba, ha nem egyformán feszesen és egyenesen állnak, illetve ha túl rövidre vágottak." Most ez is kimaradt a standardból, így már csak a vágatlan fül megengedett. (A dogok arckifejezése sokkal kedvesebb lógó füllel!) Sok országban vágott füllel már kiállítani sem lehet. Nálunk már szinte teljesen "kihalt" a fülvágás, ám az utóbbi években jó néhány olyan bíró bírált, akiknél csak a vágott fülű kutyák nyerhettek, még ha a legrosszabbak voltak is az osztályukban. Ez sajnos sokakat arra indított, hogy újra vágassák a kölykök fülét. Így okozhatnak komoly kárt a felelőtlen, hozzá nem értő bírók! Nagyra nőtt öleb Jómagam, bár kisgyerekkorom óta vannak kutyáim, a doggal közel 20 évvel ezelőtt véletlenül kerültem közelebbi kapcsolatba. Akkori társam hozta magával a fekete dog kant, Piskótát. Ez a csodálatos kutya magas szinten volt megáldva a fajta összes jó tulajdonságával. Tíz kilométereket volt képes futni ló mellett, sorra nyerte a magasugró versenyeket, és az agárversenypályán az agarakat megszégyenítő lelkesedéssel űzve a műnyulat, közepes afgánagár-időt futott. Az emberi beszédet "megértve" teljesítette óhajainkat, hihetetlen empátiával követte hangulatváltozásainkat. Kilenc évig élt, nem csoda, hogy az ő hatására beleszerettem ebbe a fajtába. Most szeretném megmagyarázni, példákkal illusztrálni a bevezetőben leírt, némiképp talán elfogultnak tűnő mondatokat. A dog szó szoros értelmében öleb - bár egy kissé nagyocska -, mivel a legkedvesebb tartózkodási helye az ülő ember ölében van. Amint módja van rá, azonnal valakinek az ölébe csüccsen, ott nagyon jól érzi magát. Egyébként lakásban tartva sem okoz gondot, bármelyik ágyon kényelmesen elheverészik egész nap, lévén rövid szőrű, sok piszkot sem okoz. Tekintélyes megjelenése révén még a rossz szándékú emberek kedvét is elveszi attól, hogy molesztálják, akit egy dog kísér. Amikor a feleségem az agarainkat tréningezte, hiába volt vele öt-hat agár, mégis megjegyzéseket, inzultusokat kellett elviselnie, ám ha egy vagy több dog is vele volt, soha egy pisszenés sem hallatszott. Nem mellékesen dogja az agarakat is megvédte, az őket megtámadni akaró kóbor kutyák elé állva, illetve azokat elhajtva. A szabadidő eltöltésében tökéletes társ tud lenni, mivel többféle kutyás sportot lehet vele űzni: kutyaiskolába lehet vele járni, őrző-védő, obedience, esetleg agility edzésekre vinni, és nem utolsó sorban kiállításokra járni és tenyészteni. A dogok imádják a gyermekeket. Még nem találkoztam olyan doggal, amelynek problémája lett volna a gyerekekkel. Az én 20 hónapos kisfiam órákat játszik a kennelben a dogokkal. Mindegyik azon igyekszik, hogy valahogy a közelébe férkőzzön. Két fiatal dog a kedvenc játszótársa, akárhová megy, ballagnak mögötte, ha ő leül, azok is leülnek, ha feláll, felállnak. Mászkál rajtuk, a hasuk alatt, bújócskázik velük. A fülüknél, homlokbőrüknél fogva a világ végére is elvezeti őket. Bármilyen tevékenységben szívesen részt vesznek. Ló mellett futnak, kocogásnál kísérnek, kiránduláson az emberrel tartanak, még biztonságot is nyújtanak. Úszni, labdázni remekül lehet velük. Lakást, házat kiválóan őriznek. Már a puszta megjelenésük, az öblös hangjuk elriaszt mindenkit. Nagyon nagy előnyük mind személy-, mind házőrzőként, hogy nem olyan harapósak, mint a többi őrző-védő fajta, így nem kell velük kapcsolatban - ritka kivételtől eltekintve - a mostanában "hírhedt" balesetektől félni. Vannak természetesen a fajtának hátrányai is. Ezek egyike a nagy méret. Így nem lehet bármilyen kis lakásban tartani, bár az alkalmazkodó képessége egészen kivételes. Egyes egyedek erősen nyálaznak, főleg melegben, ami nem tesz jót sem a lakásnak, sem az autónak. Mivel rövid szőrű, a szabadban tartásra nem alkalmas. Fűtetlen, nem megfelelő helyen tartva az ízületei áthűlnek, mindenféle betegséget összeszedhet. Eléggé gyakoriak a csontos váz elváltozásai, így a csípőízületi diszplázia is. Mint a nagytestű fajták általában, a dogok is meglehetősen rövid életűek. Ezen megfelelő takarmányozással és tartással lehet javítani. Mindent összevetve az egyik legsokoldalúbb fajta, amely rengeteg örömet tud szerezni gazdájának!